Blógocska
I fight better with a kinfe in my chest...not for as long but better!
Barát, szerelem, barát...
Két fiú barátom (szerelmem :)) volt eddig. Persze voltak apróbb fellángolások (pl. Dzsóni Depp) de azok azt hiszem nem érdemelnek említést :)
Az első barátommal pontosan 13 éve ismerkedtem meg. Most vagyok 19 :O
Együtt jártunk általános iskolába, aztán annak vége lett. És a középiskola 9. osztályának elején jöttünk össze mint egy pár. Persze-persze tudom én diákszerelem volt meg fiatalok is voltunk meg mindenféle :) Barátok voltunk előtte és valahogy a barátságunk erősebb lett, jobban szerettük egymást, kíváncsiak voltunk. Több mint három évig voltunk együtt. Az sok idő ilyen fiatalon szerintem. De a szerelem elmúlik egy idő után. Én nem vagyok az a rózsaszín ködben lebegős típus ha szerelmes vagyok...legalábbis eddig a nyárig nem voltam. Na de ez más történet.
Negyedik osztály vége felé kezdtünk elhidegülni egymástól. Visszatértünk barátokká. Nem éreztem jól magam a kapcsolatban, mert hát szerettem, de majd szeressek valakit 40 évesen ha lesz egyáltalán :) Én fiatal vagyok, szerelmes akarok lenni!
És hát megbeszéltük a dolgokat egyetértettünk abban hogy talán jobb lenne külön. Mindig azt hittem hogy a szakítás fájni fog meg hogy rossz lesz, de megkönnyebbülést éreztem utánna.
Akkor már wowoztam. Nekem épp szünet volt mert hát érettségire kellett készülni és sokat fent voltam a játékban, játszottam a volt barátom klántársaival akik már talán picit az én barátaim is lettek. És hát volt ott egy srác. Annyira vonzott, hogy nem ismerem. És ő tényleg mindig figyelt rám. Segített ahogy tudott, beszélgetett velem érdeklődött utánnam....hát igen kocka vagyok :) a játékban találok párt.
És valahogy a játékból áttértünk msn-re, az este 11kor aludni elmenésből hajnali 2 lett...utánna 3....4...volt hogy reggel 6ig beszélgettünk és én másnap 8ra mentem suliba konzultációra. Nagyon sok időt töltöttünk együtt...így a neten keresztül. Mert sajnos a legnagyobb probléma az a 200 km ami közöttünk van :(
De ő azt mondta hogy mi az nekünk? Kibírjuk! És én kezdtem hinni benne. Ő idősebb is nálam, szóval biztos igaza van :)
Azóta elgondolkodtam azon hogy a lányoknak idősebb fiú kell...azt várják talán ő majd érettebb de serzintem előbb utóbb rájönnek hogy tévedtek :)
Lassan fél éve élünk így, kéthetente látjuk egymást :'( és amikor nem suliba vagyunk akkor msn és wow. Végülis sok időt töltünk így együtt a neten keresztül, dehát az nem az igazi....Meghát akadnak problémák. Hol nem?
Azt hiszem túl kevés az idő, hogy mindent leíjak hagyok holnapra is egy picit :)
Kockaság
Hát ennek csináltam külön kategóriát, most hogy így rájöttem hogy lehet :)
Három éve talán az akkori barátom mutatott nekem egy játékot és én egyből beleszerettem. Régebb óta érdekeltek a különböző fantasy regények, a szerepjátékok, ilyesmik és ez a játék egyszerűen megfogott. Sokan játszanak vele, de mégtöbben hallottak róla. A neve World of Warcraft. Régen még tört szervereken játszottam, szerettem ott játszani, sok "barátom" lett. Jól éreztem magam velük, de utána többen kezdték abbahagyni a játékot :) lehet nekik volt igazuk. És végül megvettem magamnak az eredeti játékot. Akkor még a volt barátommal játszottunk együtt. Róla a másik kategórióba kell írnom :) És nem csalódtam az eredeti wowban sem, sok mindenkit ismertem meg ott. Még egy lány ismerősöm is lett :) Ez a játék tele van fiúkkal :) és az a vicces ha kiderül hogy lány vagyok többen akarnak segíteni....
Az akkori barátommal beszélgettünk néha játék közben Ventrin, és egyszer az egyik klántársa kérdezte, hogy: "Te ilyen fiatal vagy még, vagy csak nem mutál a hangod"..."Nem én csak egyszerűen lány vagyok". Azóta már lett egy 70esem :) nem haladt valami gyorsan de élveztem vele játszani. Utána volt egy hónap kihagyás és most újra játszom megint, más szerveren más oldalon más kaszttal :)
Megint itt.
Megint itt. Beletelt kis időbe mire rájöttem hogy hova is kell írni vagy hogy hogy tudok belépni, de sikerült.
Talán egy kicsit magamról...Azt hiszem nem árt ha nagyjából tudjátok hogy ki vagyok.
19 éves lányka vagyok. Anyummal, hugommal és nevelőapámmal élek. Hmm...ennyi lenne az életem?
Jártam általánosba, középsuliba.
Rettentően lusta vagyok, szeretek mindent az utolsó pillanatra hagyni...jut eszembe holnap zh-t írok :) Szóval elvégeztem a középsulit..kitűnőre érettségiztem ami szinte felér egy csodával mert két napot tanultam a szóbelire össz-vissz. Ezután voltam egy vizsga szerűn ami OKJ-s vizsga volt, és lett szakmám. Elméletileg számítógépes szoftverüzemeltető vagyok :) Dejólenne tudni mire megyek vele. Nyelvvizsgát is csináltam két-három éve angolból. Én sajnos másik nyelvet nem tanultam. Most egyetemre járok, programtervező informatikusnak tanulok, illetve tanítanak. Nem nagyon tetszik :( Az elején még élveztem de valahogy úgy el vagyok fáradva. Nagyon keveset alszom,pedig fáradt vagyok de valahogy nem megy. Most is itt pötyögök.
De közben rájöttem hogy lehet itt kategóriákat is csinálni. Szóval írok mindjárt jó sok mindent :D ha el nem alszom közben. Hála a két éves gépírás órának egész gyorsan tudok írni.
Sajnos sok smájlit használok...régen idegesítettek, de mostmár úgy megszoktam őket. Valahogy könnyebb kifejezni velük a mondandóm :) Jah igen ezért találták ki őket. Gondolom én.
Blog, blog, blog...
Hmm...Hát hol is kezdjem. Manapság elég népszerű dolog blogot írni. Olyasmi mint a napló, csak az emberek elolvassák...fura dolog.
Régen sokszor próbálkoztam napló írással...elég sikertelenül az első, második, harmadik napon még ment :) utána valahogy abbamaradózott. Aztán egy idő után megint elkezdtem és megint abbamaradt. Soha nem írtam még blogot, nem tudom milyen hosszú életű lesz, vagy egyáltalán elolvassa-e valaki, de engem leköt egy darabig.
Kategóriák
Olvasói hozzászólások
- Blog, blog, blog...
- (5) - Newra - 2007/12/24
Korábbi bejegyzések
Archívum
Hasznos linkek
Copyright ©2004-2005 B13.hu Minden jog fenntartva.
A Blogot szerkeszti(k): Haru